bemutatkozás, avagy hogyan jutottam el idáig?

Kedves Olvasók! Mindenkit szeretettel köszöntök a blogomon, és köszönöm, hogy elolvassák / elolvassátok! Péterfay Dóra vagyok Bajáról, 22 és fél éves múltam. Születésemtől fogva vak vagyok, hármasikrek egyetlen nő tagja. Egyik testvérem szintén nem lát. 2014-ben érettségiztem Baján, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjában. Jelenleg Budapesten, az ELTE anglisztika szakon tanulok. Saját tapasztalataim alapján és azok alapján, amiket másoktól hallottam, sok látó hajlamos azt hinni, hogy a vak ember megsértődik, ha előtte látással kapcsolatos közmondásokat használnak, vagy egyáltalán megkérdezik tőle, szokott-e tévét “nézni”. Ezt nyilván azért teszi a látó ember, mert nem akarja megsérteni/elszomorítani a vak embert, de higgyétek el, mi is “látunk” a magunk módján, és nem kell furcsa szókapcsolatokat használni azért, mert vak emberrel beszéltek! Kiskorom óta érdekel a nyelv, az irodalom és a zene. Már három-négyévesen énekeltem a templomban óvodás miséken és rendezvényeken. Tizenkét évig tanultam zongorázni, és azalatt a tizenkét év alatt testvéremmel együtt rengeteg sikert értünk el területi, megyei és országos versenyeken egyaránt, úgy szólóban külön-külön, mint négykezes és kétzongorás kategóriában. (Legnagyobb sikereinket mégis közösen értük el.) Ezenkívül rendszeresen léptünk fel városi rendezvényeken, sőt két önálló estet is tartottunk. Ezt mind akkori zongoratanárnőnknek, valamint Eckhardt Gábor tanár úrnak köszönhetjük. Kiskorom óta énekelek, már három évesen szerepeltem óvodai ünnepségeken és óvodás miséken, és megfogalmazódott bennem az a lehetőség, hogy ezzel komolyabban foglalkozzak. El is kezdtem 2012-ben magánéneket tanulni. Pintér Gabriellánál, majd Horváth Máriánál folytattam. Testvérem zongorakíséretével gyakran léptem fel iskolai, zeneiskolai, városi rendezvényeken, sőt 2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a zeneiskolai zárókoncertemet (2014-ben végeztem el a zeneiskolát is) Budapesten és Baján is megtarthattam. Mégis a nyelv és a nyelvek azok, amikről mindig is tudtam, hogy igazán érzékem van hozzá. Mindig is érdekelt a nyelvészet, azon belül is a szavak jelentése, a jelentésváltozás, a stílusrétegek, a fonetika és a dialektológia. Még emlékszem, valahányszor kiskoromban új szót hallottam bármelyik nyelven, mindig rákérdeztem, hogy milyen szófajú (természetesen nem ezzel a szóval, hanem ismertem már a három alapszófaj nevét). Három nyelvet beszélek folyékonyan, anyanyelvi szinten, és mindegyik nyelvet, amit beszélek, egyformán szeretem. Azonkívül, hogy már óvodában német dalokat, mondókákat tanultunk, kiskoromban rengeteg hangoskönyvet, eredeti beszédet hallgattam, és természetesen édesanyám is rengeteget olvasott nekünk (innen jön az irodalom iránti szeretetem is), lehetőségem volt akár személyesen, akár az interneten keresztül anyanyelviekkel beszélgetni. Természetesen az is rengeteget segített, hogy az iskolában nemcsak, hogy öt németóránk volt hetente, de bizonyos tantárgyakat is németül tanultunk. De ez nekem már könnyen ment, mivel már biztos alapom volt. Úgy mentem iskolába, hogy már beszéltem a német nyelvet. Iskolai éveim alatt amilyen versenyen csak tudtam, részt vettem, és legtöbbször dobogós helyezéssel tértem haza. Miután már hetedikben is második lettem, nyolcadik osztályban a látókkal együtt versenyezve megnyertem német nyelvből az országos általános iskolai tanulmányi versenyt. Rendszeresen vettem részt országos vers és prózamondó versenyeken, sőt a népdaléneklésbe is belekóstoltam tizenhárom-tizennégy évesen. Az országos német versmondó versenyen négyszer első, egyszer második, egyszer negyedik és egyszer ötödik lettem. Utólag is hálásan gondolok tanáraimra, akik mindezt lehetővé tették. Az angol nyelv iránt is elkötelezett voltam mindig is. Úgy szeretem, mint Az irodalom iránti érdeklődésem miatt sokáig két pálya – a nyelvészet és az irodalom között – nem tudtam választani, vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy mindigis tudtam, hogy a nyelvészet az, ami igazán érdekel, amelyik pályán el tudnám magam képzelni, de tartottam a tudomány vizuális és matematika/fizika-alapú oldalától, és attól, hogy minden munkakörben, ahol ezzel lehet érvényesülni, ezekben is jártasnak kell lenni. Ezért, aikor választanom kellett, nem mertem ezt választani, ezért kerestem magamnak valamit, ami még érdekelt ezért először az angol irodalom mellett döntöttem, mert nagyon érdekelt, és el tudtam volna képzelni magam azon a területen mint kutató vagy egyetemi tanár. Távlati célom volt, hogy brit egyetemen angol irodalomból doktori diplomát szerezzek, hogy aztán azon a területen kutassak, vagy tanítsam a tárgyat. Mivel a régi iskolámban nem tanultam hivatalosan angol irodalmat, tehát nincs belőle érettségim, eredeti tervem az volt, hogy Angliában leteszem az A-levelt, és azzal megyek egyetemre. A velem történt legfontosabb dolgok évről évre az MNÁMK-ban letett kitűnő érettségim óta: 2014 Az érettségi után nyár végén kiutaztam Angliába, de a fenti tervem mind anyagi, mind egyéb okokból meghiúsult, többek között azért is, mert nem voltam még elég önálló, meg felelőtlen döntéseket hoztam. Október közepén haza kellett jönnöm. 2015 A VERCS (ez a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja) által szervezett több hónapos tanfolyamon megtanultam egyedül közlekedni Budapesten. Az önálló életvitelhez ez számomra nagyon fontos volt. “A tervként” a budapesti British International School nemzetközi érettségi (international baccalaureate) ösztöndíját pályáztam meg. Az angol irodalom lett volna az egyik emelt szintű tantárgyam. “B tervnek” pedig még januárban jelentkeztem az ELTE-re anglisztika szakra. Sajnos az ösztöndíjat nem kaptam meg, mert – igaz, interjúra behívtak – a felvételi tesztek nem voltak akadálymentesítettek. 2015 nyarán viszont az ELTE anglisztika szakra 462 ponttal felvettek, és 2015 szeptemberében megkezdtem egyetemi tanulmányaimat. Elvileg az volt a terv, hogy itt ezt a BA-t elvégzem, hogy utána mesterszakra ki tudjak menni. Bár én tudtam mindig is, hogy nem biztos, hogy el szeretném ezt végezni, csak ugródeszkának szerettem volna használni, esetleg arra, hogy tudjak a két pálya (nyelvészet, irodalom) között választani. Az egyetemen az első félévben az enyém volt a legjobb átlag, a sok ötös mellett egyetlen négyes vizsgával olyan tantárgyból, amelyik politikával kapcsolatos (amit nem nagyon értettem soha). (Az is csak egy ponton múlt, hogy nem sikerült ötösre.) De már az első félév után éreztem, hogy – bár volt egy-két nagyon meghatározó tanárom – mégsem ez lesz az az alapképzés, amivel én tovább fogok menni, mivel mind a nyelvészet, mind az irodalom csak részei az alapképzésnek, és az irodalom anyag nem felel meg az angliai egyetemi szintnek. Viszont amit vártam, elértem vele: sikerült mostanra döntenem a nyelvészet és az irodalom között. 2016 Mivel első beszélgetésünkkor egy egyetemi tanárom is megerősítette, hogy nekem a külföldi egyetem lenne a továbblépés, még abban az évben jelentkeztem öt brit egyetemre angol irodalom szakra. Négy helyre fel is vettek, de azok közül végül semelyikre nem mehettem ki, mert lekéstem az ösztöndíj jelentkezések határidejét, mivel későn jelentkeztem. Cambridge-be, ahova legjobban szerettem volna bekerülni, nem vettek fel, mert az interjún kiderült – ahogy ezt tudtam is valamennyire -, hogy hiányzik az a háttértudásom angol irodalomelméletből, ami kellene ahhoz, hogy ott tanulhassak. Közben különórákra jártam egyetlen anyanyelvi oktatómhoz, aki ott tanított angol irodalom szakon, és vele elkezdtünk felkészülni az A-levelre, amiért két éve kimentem. De kiderült, hogy Magyarországon egy nemzetközi iskola sem fogad külsőst vizsgára, vagy ha fogadnak, annak borsos ára lenne. Egyedül egy szlovákiai iskolában fogadtak volna, ahova négyszer ki kellett volna utaznunk. Azért még egyszer beadtuk a jelentkezést szeptemberben négy helyre, miközben az ELTE-n harmadéveseknek szóló irodalomkurzusokat végeztem. Cambridge-ből interjú nélkül visszautasítottak több oknál fogva is. Az az egyetem, amit a második helyen jelöltem meg, nyitottabbnak látszott a helyzetemre, be is jutottam a második jelentkezési stádiumba, amikor is egy feladatlapot kell megoldania annak, aki nem Angliában lakik. De időközben kiderült, hogy a szlovákiai iskolában sem fogadnának A-level vizsgára, meg az is, hogy hetente egy különóra (ennyire volt csak időnk és pénzem) nem lesz elég a felkészüléshez akár a vizsgára magára, akár arra, hogy szeptemberre/októberre eljussak arra a szintre, hogy a kinti egyetemi tanulmányok zökkenőmentesen menjenek. Emiatt elkezdtem alternatívákat keresni arra az esetre, ha Angliába sehova nem vesznek fel, vagy sehova nem kapok ösztöndíjat vagy bármilyen más támogatást. Gondolkodtam például Írországon, hiszen az is angol nyelvű ország, ott is van angol irodalom szak. Aztán amikor számomra világossá vált, hogy irodalomból felkészülni mennyi idő (és nekem energia), elkezdtem magamban átértékelni a dolgokat. Tényleg ez az, amit szeretnék, amihez tehetségem van és amiből pályára készülök, vagy csak olvasni szeretem és tanulmányozni, esetleg olvasás közben tényleg azt keresem egy műben, amit "kellene", vagy inkább arra figyelek, hogy változott a nyelv azóta, és ez hogy nyilvánuul meg a műben? Ez főleg akkor fogalmazódott meg így bennem, amikor rátaláltam a groningeni angol nyelv és kultúra szakra, amely szintén kizárólag angol nyelvű, de annyi közös benne és az ELTE anglisztikájában, hogy van benne nyelvészet is, bár nagyon irodalomcentrikus az első év. Akkor erre még csak úgy gondoltam, mint az “utolsó hely”. A karácsonyi szünet volt számomra az, ami végre helyretette a bennem lévő kétségeket, és amikor végre egyértelmű választ tudtam adni magamnak a fenti kérdésre. 2016. december 18-án elkezdtem tanulni hollandul, hiszen ha Angliába nem vesznek fel (akkor még arra hajtottam), mégsem lenne jó Hollandiába úgy menni, hogy nem tudok egy szót sem hollandul. És ahogy elkezdtem tanulni, nemcsak hogy beleszerettem a nyelvbe, de rájöttem arra, hogy a nyelvészet az, amihez igazi tehetségem van, és ezt tudtam addig is, csak nem mertem vagy inkább nem akartam magamnak bevallani. Hiszen különben nem menne olyan könnyen akár a nyelv, akár az itteni egyetemi nyelvészet, ahogy megy. Nem tudnék magamtól következtetéseket levonni a nyelvről, szabályokra magamtól rájönni úgy, hogy egyetlen nyelvtankönyv sem volt a kezemben, és egyetlen különórán sem voltam a nyelvből, nem beszélve magáról az emberi nyelv iránti érdeklődésemről. Ezt már a középiskolai magyartanárom és később egy professzorom is megerősítette, és akkor néztem tovább az Anglián kívüli lehetőségeket, és ezért jelentkeztem Amszterdamba nyelvészet szakra. 2017 Január 6-án máris jó hírt kaptam, felvettek Groningenbe! A két brit egyetemen pedig – ahova jelentkeztem eredetileg irodalomra – átkérettem magam nyelvészet szakra. A két brit egyetemről később visszautasítottak matematika/természettudomány érettségi hiánya miatt, mivel – mint utólag kiderült – náluk ez elengedhetetlen a nyelvészetre. Viszont 2017. február 22-én felvettek Amszterdamba! Mondanom sem kell, mennyire örültem ennek, és ezt a lehetőséget mindenféleképpen ki akarom használni! A célom az, hogy ezután a BA után mester-, majd doktori diplomát szerezzek nyelvészetből (a germán nyelvek nyelvészetére fókuszálva), hogy utána kutassak, egyetemen tanítsak, esetleg nyelvi zavarosokkal foglalkozzak vagy olyan programok fejlesztésében segítsek, amelyeknél fontos szerepet kap a nyelv, könyveket írjak (nyelvészeti könyveket, nyelvkönyveket, esetleg szótárakat), mellékállásban pedig tanítani szeretnék. Kedves Olvasók! Ezeket azért is írtam le ilyen hosszan, hogy megmutassam, soha nem szabad feladni! Én erre akkor jöttem igazán rá, amikor a felvételi értesítőt megkaptam. Sokáig kétséges volt, el tudok-e indulni, viszont augusztus elsején végre három év bizonytalanság után jó hírt kaptam arról az ösztöndíjról, amit májusban megpályáztam. 18-a óta itt vagyok kint Hollandiában (mindig nagyon hálás leszek azoknak, akik vállalták, hogy autóval kihoznak), azóta az egyetemet is megkezdtem, és csak jót tudok mondani. Végre olyanok között vagyok, akiket ugyanúgy érdekel a nyelvészet, mint engem, akik valóban tudnak azon a nyelven, amin a kurzus zöme zajlik. Végre olyanok között vagyok, akik előtt nem kell szégyellnem, hogy én tanulok és akarok tanulni (otthon sokszor úgy éreztem, hogy ez cikinek számít. Ott az volt a menő, hogy valaki kipuskáz egy vizsgát). Végre olyan képzésen vagyok, amely tényleg intenzív és ahol megköveteleik az anyagot, olyan csoporttársakkal, akik nemcsak azért jelentkeztek ide, mert "máshova nem vettek fel", "hogy legyen valami diplomám", stb., hanem konkrét tervekkel jöttek. Amikor kijöttem, akkor jöttem rá igazán, hogy azért nem sikerültek az előző tervek, mert itt a helyem. Mindenben a megoldást keresik, mindenben támogatnak a csoporttársak is, a tanárok is. Amíg nem tudom itt a szükséges útvonalakat, mindennap kijön értem valaki és segít eljutni az egyetemre. A gólyahéten is mindenben résztvehettem, mert a szervezők gondoskodtak egy plusz kísérőről, aki mindennap eljött értem. Most tanszaki értekezletre csak azért hívnak be, hogy az új professzorok, akik esetleg nem hallottak még a beszélő programról, amit használok, megismerhessék, hogy dolgozom a számítógépen. A bulikból sem maradok ki, és végre úgy érzem, valóban tagja lettem egy közösségnek, igazi barátaim vannak! Amikor csak tehetjük, együtt elmegyünk egy bizonyos kávézóba beszélgetni, jól érezni magunkat együtt." Írhatnék ide kisregényt, de összefoglalva ennyi lenne. A részletekért olvasd tovább ezt a blogot! Utólag ideírtam, hogy alakultak a dolgok,mihelyt kijutottam.