2017.08.24: az első találkozás a "tutorommal"

Ezen az egyetemen minden elsőéves kap egy "tutort", aki a kiválasztott szakon egy professzor, akinek az a feladata, hogy a te egyéni tanulmányaidat "végigkísérje", tanácsokkal lásson el, és ha kell, külön segítsen. Nekem vele csütörtökre volt időpontom. A llehető legrendesebb tanárnőt kaptam, aki amellett, hogy nagytudású, a szíve is nagy. Két nálam idősebb felnőtt gyereke van. Hibátlanul ejtette a vezetéknevemet, és látszott, hogy a magyar nyelvről is tud nem keveset. Igazi nyelvész. Ő angolul kezdte a beszélgetést, de én meg hollandul szóltam hozzá, amin nagyon meglepődött, de nagyon örült neki. Mondta, hogy ha gyakorolni szeretnék, váltsunk át, és a nyelven folytattuk a kommunikációt. Megbeszéltük, miben tud segíteni, és mondta már akkor, hogy bármivel kapcsolatban fordulhatok hozzá segítségül. Délután 2-től pedig a dékánnal és pár új fogyatéékkal élő hallgatóval megbeszélést tartottunk a lehetőségeinkről és az épület akadálymentességéről, amiből már észrevettem valamit, mihelyt beléptem, mivel beszélő lift van az egyetemen, tehát tudom, melyik emeleten vagyok, ha ott valahova kell mennem!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2017.09.29: közlekedés a metróállomásra

2017.09.25: a holland szintfelmérő