2017.10.09-11

Hétfőn közlekedésórán részletesebben átnéztük a már ismerős útvonalat. Egyre jobban megy, de még gyakorolni kell a sok átkelés miatt meg a támpontok megtalálása miatt. Kedden hollandon a VWO vizsga tartalmáról tudtam meg rengeteget, a második felében pedig előző évi feladatokat (többek közt irodalmi elemzést is) gyakoroltunk. Maga volt az élvezet! Ahogy a tanárnőm mesélt róla, ahogy megbeszéltük, szinte "életre kelt" számomra a vers és a szövegek tartalma, még a legvizuálisabb dolgok is. Ezután szövegértési és érvelő feladatokat gyakoroltunk, az óra végén pedig megbeszéltük a kétrészes kurzus (vizsgafelkészítés, nyelvfejlesztés) menetét. Már letelt a két óra, de a férfitanárral még egy óráig kihúztuk , mert mindkettőnknek volt időnk (az én előadásom csak 3-kor kezdődött.) Szerdán szeminárium után az egyetemen maradtam, mert este buli volt megint. Mint mindig, kitűnő volt a hangulat, rengeteget nevettünk, beszélgettünk, énekeltünk. Fél órával tovább maradtam, mint szoktam, mert később érkeztem csak. Barátnőm, mire hazakísért, már elmúlt éjfél, és mire ment visszafelé, már nem mentek állítólag a metrók. Felhívott kétségbeesetten, hogy van-e tartalék matracom, takaróm, hogy nálam alhasson, mert nemsokára az utolsó busz is elmegy (Amsterdam mellett lakik). Én meg tanácstalan voltam, mert már nagyon késő volt, felébreszteni senkit nem akartam, nekem meg semmi tartalékom nem volt. Mondta, hogy megpróbálja anyukáját megkérni, hogy elmenjen érte, én meg mondtam, hogy ha minden kötél szakad, én leterítem az ágytakarót a földre és kihúzok azzal egy éjszakát, vagy megfelezzük a takarót, nem tragédia egy éjszakára! Hajnal 3-ig nem merten lefeküdni, vártam, hogy jöjjön vissza és csengessen vagy hívjon, hogy mi a helyzet. Végülis visszahívott, hogy sikerült megoldania a dolgot, de ennyire rég aggódtam valakiért! Még az a szerencse, hogy szerencsésen hazaért!