2017.08.20. vendégségben barátoknál

Még annak idején, amikor a hollandot elkezdtem tanulni, a mylanguageexchange.com oldalon kerestem magamnak nyelvcserepartnereket, akikkel úgy képzeltem el ezt a "projektet", hogy ők segítenek nekem hollandban, én meg nekik angolban, németben, esetleg magyarban. Így ismertem meg egy nagyon kedves családot (legelőször a férfit, aztán a feleségét és a három tizenéves lányát). Ők tanítottak meg a holland nyelv alapjaira, és egy-kettőre a holland lett a kommunikációnk nyelve. Esténként hosszasan beszélgettünk, hol angolul vagy németül, hogy ők gyakoroljanak, hol hollandul, vagyis ő beszélt hozzám hollandul, hol vegyesen. Azóta tudom, hogy mindkét részről tudtuk az elejétől kezdve, hogy ez több lesz, mint internetes nyelvcsere A hogylétemről mindig érdeklődtek (és részleteseen, nemcsak felszínesen), és tényleg meg tudtunk nyílni egymásnak. Csak akkor tudtam meg igazán milyen mély barátság alakult ki köztünk, amikor születésnapomon egyszercsak becsengettek hozzánk, hogy Hollandiából küldtek nekem egy virágcsokrot. Amiben tudtak, segítettek távolról is, és már hónapok óta terveztünk egy találkozást. Amint beszéltünk azután, hogy megkaptam az értesítést az ösztöndíjról, már a pontos dátumot is megbeszéltük, 20-án jött is értem a férfi. Megölelt, amikor megjött, és nagyon úgy hallottam a hangjából, hogy elérzékenyült, amikor meglátott. Én nem kértem tőlük soha ilyet, de ő rögtön azzal kezdte, hogy "elvisszük a ruhádat és otthon kimossuk." Egy órára laknak Amszterdamtól, autóval vitt el a lakásukig. A felesége és a lányai már süteménnyel vártak, nagyon örültek ők is nekem. Édesanyám gondoskodott róla, hogy én is vigyek nekik ajándékot, többek között egy könyvet Bajáról. Ahogy odaadtam nekik, a lányok rögtön elkezdtek kérdezni, hogy "Az hol van?" "Mit jelent [az, amit épp olvastak]?" Én pedig igyekeztem legjobb tudásom szerint válaszolni. Egy egyszerű ebéd után (melegszendvicset ettünk) sétálni indultunk a tengerpartra, ahol a szél ellenére rengetegen fürödtek. Ugyanazt a boldog sikolyt hallottam, amit egy héttel előtte Balatonon, csak a szél volt mérsékeltebb. Én nem mertem belemenni, de a legkisebb lánynak az volt az első dolga! Leírhatatlan érzés volt ott sétálni, érezni a tenger illatát, hallani ott az embereket és a vízcsobogást és közben velük együtt lenni és beszélgetni! Hol az egyik lány vezetett, hol a másik, hol a harmadik hol valamelyik szülő. Amikor hazaértünk, kiültünk a teraszra, aztán bent voltunk, közösen énekeltünk a lányokkal (a kisebbik nagyon szeret énekelni). Tudni kell róluk, hogy vallásosak, de csakis jó értelemben. Vacsora előtt, ami nagyon ízlett, elmondtak értem is egy imát, megköszönték Istennek, hogy a családot és a barátokat így összehozta, és kérték, hogy segítsen érvényesülnöm. Majdnem elérzékenyültem ott mindenki előtt! Azzal köszöntek el tőlem, hogy találkozunk még, és rögtön adtak egy evőasztalt, amit hazafelé az autóban hoztunk haza (a házaspár együtt hozott haza.)