2017.10.03: az első hollandóra, az egyetem felajánlása és a magyar nyelvkurzus

Édesanyám születésnapja volt, mégis úgy érzem, inkább én kaptam a sok jót aznap, de természetesen első dolgom volt, hogy felköszöntsem, megköszönjem neki, hogy eljuttatott idáig. Az első holland 10-kor kezdődött. Mindkét tanár ott volt, megismerhettem a nőt is, aki szintén egy tünemény! Megbeszéltük a kurzus részleteit, hogy lesznek a vizsgáim, milyen tankkönyveket kérünk meg, hogy kapom meg az anyagokat, az irodalmat honnan kapom meg, hány kreditet kapok ezért a kurzusért és júniusban hogy teszem le a "nagy" vizsgát (amit az előző posztban említettem már.) Utána pedig kiment a hölgy, és a férfi megtartota az első órámat. Egy szociolingvisztikával kapcsolatos cikket dolgoztunk fel, amit jövő órára fel kell(ett) dolgoznom (már kész). Az nem kifejezés, hogy nagyon élveztem! Aztán a tutorommal és a tanulmányi referenssel volt megbeszélésem. Beszéltünk először is a könyvtárhasználatról és hogy mire jutottak a könyvtárossal. Egy pillanatra ő is bejött, és megkaptam egy anyagot, de mivel em ő az, aki a digitalizálásért felelős, többet nem tudott mondani. Majd jövő héten találkozom a felelőssel. Viszont meghívtak a pénteki tanszaki megbeszélésre, hogy ott azoknak a tanároknak, akik esetleg nem hallottak volna még a képernyőolvasóról (hogy mi fán terem, hogy működik), azoknak ott bemutathassam. Aztán a tanulmányi referens kérdezte, hogy állok az ösztöndíjammal, mennyi van belőle, mennyit kaptam pontosan. Elmondtam, és akkor elmondta nekem, hogy eleve beszélt már a dékánnal, de akkor tudjam meg én is, hogy mihelyt elfogy az az ösztöndíj, szóljak, és akkor az egyetem fog támogatni. Eleve járna második félévtől tanulmányi támogatás, de nagyon úgy éreztem, hogy teljesen tisztában van, milyen anyagi körülmények közül jöttem. Reméltem ezt, és valahogy biztos voltam benne, mégis nagyon tudtam neki örülni. D élutáni előadás után hazajöttem, mert még volt időm, este pedig hivatalos voltam Haarlembe egy magyar nyelvkurzusra vendégnek. Nagyon jó volt hallgatni, ki miért tanulja, mennyi ideje, mi a célja vele. Erről nemsokára többet írok, mert novemberben hivatalos vagyok egy bizonyos rendezvényre.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2017.09.29: közlekedés a metróállomásra

2017.09.25: a holland szintfelmérő